Gaál Gabriellának, Kádár Adriennek, Kádár Barbarának és Tóth Katalin szolgálatai színesítették a megemlékezést. Megtisztelte jelenlétével a gyülekezetet és ünnepi köszöntő beszédét mondott Béres Antal polgármester.
Kovács Mátyás házigazda lelkipásztor a Mózes második könyve 16. fejezetének első 15 verse alapján hirdette az Igét. Igehirdetésében az alábbi gondolatokat osztotta meg a gyülekezettel:
Az ukrán-orosz háború kirobbanása óta még jobban felerősödött a mindenkori ember panaszkodása. A háború kitörése előtt is megvolt ez, de most, ha érdeklődünk valaki hogyléte felől, akkor csupa negatív érzésekkel, gondolatokkal, élethelyzetekkel szembesülünk. Pedig az elmúlt öt évben a világ kifordult a sarkaiból. Rengeteg olyan hatás érte az emberiséget, amelyek újra csak panaszkodásra adhattak okot. Volt és van migráció: oda a megélhetőség, a biztonság, az értékeink megőrzése, majd berontott az életünkbe a világjárvány és jött a maga pusztításával, de ez még nem elegendő, mert a gazdasági recesszió miatt bizonytalanná vált sokunk jelene és jövendője. És hadd nem menjek még messzebbre vissza az időben… akkor is megvolt mindannyiunknak a panasza. Viszont, amire felfigyeltem, főleg az idősebb korosztálytól hallom ezt, de egyre gyakrabban a közép generáció is erről tesz bizonyságot, hogy jobb volt régen: volt mit enni, volt lakás a fejünk fölött, a különböző díjak is kifizethetőbbek voltak, volt mindenkinek munkája, még akkor is, ha meg volt kötve a „szánk és a kezünk” – de hogy most mi van!? A szelektív emlékezésben megszépül a múlt, és ez nem jó. Nem jó elfelejteni, mi volt az ára annak a szolid jólétnek, a gulyáskommunizmusnak, amiben jelen korunk idősebb korosztálya benne élt. Hogy a kenyérért cserébe csak egyféleképpen volt szabad gondolkodni, ahogyan a „párt” meghatározta, és aki másként gondolkodott, azt megfigyelték, zaklatták. Nem is beszélve arról, hogy az egyház nem végezhette szabadon, hite és lelkiismerete szerint a szolgálatát. Jobb volt akkor? Jobb volt úgy? Izrael népe is visszaemlékezett az egyiptomi húsos fazekakra, akkor, amikor kint a pusztában elfogyott a magukkal vitt élelem, és zúgolódni, panaszkodni kezdtek Isten ellen. Jobb volt ott, mint szabadnak lenni! Nem tudják, miről beszélnek!? Jobb volt rabszolgasorsban lenni? Csecsemőiket engedni, hogy legyilkolják őket? A kényszermunka örömöt jelentett számukra? Vagy az, hogy nem volt „vallásszabadságuk?” Jön a megdöbbentő válasz: igen! Menjünk vissza Egyiptomba.
Isten a cél felé, a szabadság felé vezető utat nem simának készítette el. Megvan minden nemzetnek, minden embernek, minden gyülekezetnek a maga kihívásokkal teletűzdelt útja. Ahhoz, hogy megkapjuk a lelki és testi szabadságunkat és az ezzel járó ajándékokat, legelőszőr a panaszkodást, a zúgolódást, az elégedetlenséget igyekeznünk kell kiiktatni a mindennapjainkból. Majd pedig adjunk hálát a múlt értékes kincseiért, de ne feledkezzünk el a jelenünkben is hálásnak lenni, mert van miért hálásak legyünk: van még fedél a fejünk fölött, van étel és víz, gyermekeink járhatnak iskolában, nem ropognak a fegyverek, és nem hullnak a bombánk a nyakunkba…ja…és még van templomunk, ahol szabadon, és magyarul szól hozzánk Istenünk drága szava.
Isten népének is meg kell tanulnia, de nekünk magyar embereknek is, hogy ne legyünk sorsunkért háládatlanok, mert ezzel a sorssal Urunknak terve van. Másfelől ne feledkezzünk meg a múltúnkról, természetesen annak szépségéről, de nehézségeiről sem, mert a múltban élni nem lehetséges, viszont a múltból lehet és kell is építkezni. S talán a legfontosabb, ne álljunk a külső akadályokkal szemben hitetlenkedve. Isten minden rosszat a javunkra tud és akar is fordítani.
A szabadság hősei hittel, bizalommal tekintettek előre, céljuk elérésére. Vegyünk tőlük példát."
